Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola

2015\05\18

Szemétszedés 2015

Galéria

2015\04\27

Tégy a Földért! Tégy környezetedért!

Tégy a Földért! Tégy környezetedért!

 

A Föld napját április 22-én ünnepeljük. Ebből az alkalomból öko-programokat szerveztünk iskolánkban. Április 23-án papírgyűjtés volt, mely során rekordmennyiséget sikerült gyűjtenünk: 16 754,5 kg !!! Ezzel a mennyiséggel a MÉHVIT Kft. által meghirdetett versenyben is van esélyünk az első helyre.

 

Az egyéni verseny nyertesei, akik igazgatói dicséretben részesülnek:

I.

Németh Csongor 4.o.

Kránixfeld Lénárd 3.o.

1669,5 kg

1560 kg

II.

Nyulász Karina 6.o.

1032,5 kg

III.

Bánóczy Jenni 5.o.

Bánóczy Marcell 1.o.

466,5 kg

466,5 kg

 

Az osztályversenyben most a 3. osztály jeleskedett az egy főre jutó 188 kg-mal. Osztályfőnöki dicséretet is sok tanuló kapott. Tudjuk, hogy ehhez az eredményhez nagy szülői segítségre van szükség, így köszönet a szülőknek, nagyszülőknek, családoknak!

Április 24-én szemétszedési akciót szerveztünk. A falu különböző pontjaira gyűjtöttük össze az elszórt hulladékot, szemetet. Reggel PET-palackokat és használt elemeket adtak le a tanulók az iskola bejáratánál.

Április 26-án vasárnap az iskolaudvaron álló két hatalmas fűzfa gallyazására, metszésére került sor, mert koruk és méretük balesetveszélyessé tették az udvarunkat. Köszönet illeti Udvardi Ferencet és azokat a szülőket (Takács György, Kocsis Imre, Tóth Ferenc, Kárnixfeld család), akik szabadidejüket és munkájukat áldozták a két fa megmentéséért!

Czinder Tamásné
mb.inézményvezető

Hírfolyam

2015\04\27

Famentő akció

Veszélybe kerültek fűzfáink

321.jpg

A nagy csapat, akik megmentették fűzfáinkat az iskola udvarán.
Köszönjük:

Udvardy Ferencnek, a Fertő-Hanság Nemzeti Park természetvédelmi őrének
Takács Györgynek, Tóth Ferencnek, Kocsis Imrének, Kránixfeld Róbertnek, és feleségének Szandrának
valamint két tanítványunkak, Lénárdnak és Bálintnak, akik vasárnapjukat az ügy érdekében erre a
nemes célra áldozták.

Hírfolyam

2015\04\15

Váci – nap 2015.

 Váci – nap 2015.

 

Iskolánkban 2015. április 10-én emlékeztünk meg névadónkról, Váci Mihályról. A tavaly elindított hagyomány alapján versmondó versennyel emlékeztünk meg a költőről és vele együtt a költészet napjáról. Reggel 8 órakor a tavalyi tanév „Év tanulója” címet elnyert diákjai - Varga Nóra és Kiss Ágnes - koszorúzták meg az iskola folyosóján a Váci – domborművet és elhelyezték az emlékezés virágait. A „Legkedvesebb versem” versmondó versenyen 50 költemény hangzott el. Szünet után a színjátszó szakkör bemutatta Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? c. alkotását. Kellemes meglepetés volt Schöll Richárd játéka, aki igazán élethűen és rendkívül szórakoztatóan alakította a felnövő kamasz fiú szerepét. Az előadást különböző vetélkedők, programok követték. Jelentkezni lehetett rejtvényes rejtélyes német vetélkedőre, informatika versenyre, logikai erőpróbát kínáló agyköszörüldére, magyar táncházra és kézműves kuckóra. A napot kosárlabda mérkőzéssel zártuk, ahol a versengés a Váci – kupáért folyt.

 

Mindenkit dicséret illet, akik a versenyekre vállalkoztak! Külön köszönet a segítőknek, volt tanítványainknak: Pisák Máténak, Koleszár Mártonnak, Godó Zsoltnak, Pisák Brigittának  -aki zsüritag volt Heinrichs Eszter és Kovács Zsoltné mellett - , a táncházat levezető Csoltói házaspárnak!

 

Eredmények:

Legkedvesebb versem versmondó verseny díjazottjai:

1-2. osztály

Plájer Glória 1.o.

Németh Kata 2.o.

Tarpai Eszter 2.o.

3-4. osztály

Móger Etelka 3.o.

Plájer Johanna 4.o.

Zach Lili 4.o.

5-6. osztály

Kovács Borbála 6.o.

Bácskai Levente 6.o.

Kiss Levente 6.o.

7-8. osztály

Varga Alex 8.o.

Jurák Pál 7.o.

Sztrókay Martina 8.o.

különdíj

Pék Zoltán 7.o.

Informatika verseny

  1.                    Kedves Csanád Márton 5.o.
  2.                 Kende Péter 7.o. és Háberl Richárd 8.o.
  3.              Jurák Pál 7.o. és Kalmár Dávid 7.o.

Német verseny

1-2. osztály

Zenzius Sebastian 2.o.

Vén Eszter 1.o.

Galánfi Szófia 2.o.

3-4. osztály

Kránixfeld Lénárd 3.o.

Pádár Olivér 3.o.

Móger Etelka 3.o.

5-6. osztály

Élő Petra 6.o.

Tóth Barnabás 6.o.

Nyulász Karina 6.o. és Tóth Eszter 6.o.

7-8. osztály

Kiss Ágnes 7.o.

Wágner Kata 8.o.

Antal Patrícia 7.o.

 

Agyköszörülde

  1.                    Fazakas Kinga 7.o.
  2.                 Izsó Roland 5.o.
  3.              Gergácz Péter 6.o. és Kovács Ottó 7.o.

Malom verseny: Büki Zsófia 8.o. és Horváth Erik 5.o.

Czinder Tamásné

mb. int.vez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírfolyam

süti beállítások módosítása