Diákcsere 2015 - Ágfalvi iskolások Schefflenzben (Partneriskola Németországban)
TANULÓINK ÉS KÍSÉRŐIK EGY HETET TÖLTHETTEK PARTNERKÖZSÉGÜNKBEN ,
A NÉMETORSZÁGI SCHEFFLENZBEN.
Az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola 20 tanulója és 2 kísérője 2015.május 10-15-ig Schefflenzben táborozott. Mikor megérkeztünk az iskola aulájában fogadtak és köszöntöttek bennünket, a tanulók megkeresték - néhányuknak már ismerős, néhányuknak ismeretlen- partnereiket. Programjaink között szerepelt: - látogatás az iskolában, ahol részt vehettünk partnereinkkel tanítási órákon,
- GPS-szel kincseket kerestünk, melyet nem mindenkinek sikerült megtalálni
- bowlingoztunk
- kirándultunk Mosbachba és Heidelbergbe
- shoppingoltunk
- s egy egész napot a vendéglátó családdal tölthettünk, akik különböző, érdekes programokat szerveztek a gyerekeknek.
Hamar véget ért a hét, s már utaztunk is haza. Évek óta most először az időjárás is kegyes volt hozzánk, szállásadóink kedvesek, figyelmesek voltak, tanulóink jól érezték magukat. Néhányuknak akadt egy kis honvágya, de a többiek segítségével leküzdötték azt.
A gyerekek sok új barátságot kötöttek, a régieket megerősítették, s terveik szerint tovább ápolják.
Hazaindulásunk előtt személyesen is megtettük a meghívást, miszerint a következő évben a scheffelnzi diákok jönnek Ágfalvára, s tölthetnek el nálunk egy újabb hetet.
Végül, de nem utolsó sorban, köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik segítségükkel és támogatásukkal hozzájárultak a kiránduláshoz.
Csernus Gáborné