Örökségünk, Alpokalja – Fertő - táj témahét a 2014/15-ös tanévben

A tavalyi tanévben bevezetett témahéten ismét örömmel vettünk részt. Idei 7. osztályunk 23 fős, érdeklődő osztály. A témahét „A” hétre esett, így földrajz, biológia, magyar irodalom, történelem, német, ének, technika, testnevelés és osztályfőnöki órákon dolgoztuk fel a projektfüzet érdekes szemelvényeit. A résztvevő pedagógusok:

Czinder Tamásné megbízott igazgató, történelemtanár

Csernus Gáborné ig. helyettes, némettanár

Sós Kinga osztályfőnök, énektanár

Németh Szilvia testnevelő tanár

Horváth Csilla magyartanár

Kőhalminé Nagy Erika technika tanár

Tóth Adrienn némettanár

Simon Zoltán földrajz – biológia szakos tanár

Csoltói József néptáncoktató

A pedagógusokkal egyeztetve alakítottuk ki a témahét órarendjét, programjait. Az új pedagógusokat megbeszélés útján tájékoztattam a feladatokról, kértem, hogy a készülő szaktantárgyi tanmenetekben is kapjon helyet a projekt anyaga.

Az első napon került sor a témahét megnyitására, a füzet kiosztására. Földrajz órán a tanulók az Alpokalja, Fertő - táj természetföldrajzi adottságaival ismerkedtek meg. Interaktív tábla segítségével tájékozódtak a térképen. Felelevenítették korábbi tanulmányaikból is mindazt, amit a Fertő tóról már tanultak.

Történelem órán a térségek kapcsán a füzetben felsorolt szentekkel ismerkedtek meg a gyerekek. Otthoni feladatokat is kaptak, gyűjtőmunkát, rajzolást, kutatást. Jól illeszkedett a tananyaghoz az építészeti stílusok átismétlése és konkrét építészeti emlékhez kötése.

Magyar irodalom órán a helyi mondák, legendák témakörben olvastak el néhány érdekes történetet, majd azokról beszélgettek.

A biológia óra a Fertő-part élővilágával és a diófával ismertette, ill. bővítette ismereteiket. Testnevelés órákon jól szórakoztak, amikor a térség régi népi gyermekjátékai közül néhányat megismertetett velük a testnevelő tanár. A mi iskolánkban már régóta hagyomány, e témahét beindulása előtt is élt, hogy a nagyobbak számára lehetőséget biztosítunk a helyi búcsúi legénytánc megtanulására. Ágfalván ennek komoly szerepe van a szeptember végi búcsún.  Így a gyerekeink idén is örömmel, lelkesen táncolták ezeket a lépéseket Csoltói József, a Patakugró Néptánccsoport vezetőjének irányításával.

Német órán a helyi németek történelméről olvastak, majd használati tárgyaikról, népviseletükről készítettek rajzokat a füzeteikbe.

A térség nagy zeneszerzőitől, Haydntól, Liszttől hallgattak zenei részleteket a tanulók, majd a helyi nyelvjárással ismerkedtek. Egy helyi német népdalt tanított nekik Csernus Gáborné, Kriszta néni a szöveg helyes kiejtése és lefordítása után.

A csütörtök is sok új információt adott. Reggel vidám társasjátékkal indítottuk a napot. A tavalyi témahéten készült csodaszép, Ágfalva nevezetességeit játékosan bemutató társasjáték segítségével még a leggyengébb képességű gyerekek is megtanulták a legfontosabb információkat falunkról.

Technika órákon a heraldika rejtelmeibe pillanthattak bele a gyerekek. A térség községeinek címereit tekintették át és kedvükre készítettek, rajzoltak le néhányat.

A témahét végén a résztvevő pedagógusok véleménye alapján választottuk ki azokat a gyerekeket, akik heti munkájuk alapján kiérdemelték a pénteki utazást Fertőszéplakra, a Tájházba, ahol a szervezők a térség iskoláinak szerveztek vetélkedőt. Nem volt könnyű, hisz sok tanuló élvezte, szerette a témahét foglalkozásait. Az 5 fős delegáció azonban jelesre vizsgázott. Az első három csapatban szerepelt 1-1 ágfalvi diák, akik vállalkozó hozzáállásukkal erősítették csapatukat. Élményekkel, tudással gyarapodtak. 

Czinder Tamásné
mb. intézményvezető

Ágfalva, 2014. október 2.